A Madridi Műszaki Egyetem (UPM – Universidad Politécnica de Madrid), a Bukaresti Műszaki Egyetem (UPB – Universitatea Politehnica din București) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) közös szervezésében került megrendezésre a „Biofinomító Technológiák a Fenntartható Ipar Fejlesztéséért” című BIP (Blended Intensive Programme) kurzus.
A program március hónapban két különböző jelleggel valósult meg. Március 2-12 között on-line előadásokkal, március 16-22 között pedig személyes részvétellel, Madridban. A programban résztvevő hallgatók megismerkedtek alapvető biotechnológiai folyamatokkal és eszközökkel s összetett biofinomító eljárások technológiáival egyaránt. Alkalmazásukkal a megújuló biomassza nyersanyagok és hulladékok környezetbarát technológiai lépéseken keresztül alakíthatóak bioüzemanyaggá, bioenergiává, jelentős hozzáadott értékű bioplatform vegyületekké és biotermékekké.
A kurzus során nagy hangsúlyt kapott a biofinomítók fenntarthatósági aspektusainak bemutatása is. A résztvevő hallgatók előadások, csoportos munkák és számítógépes gyakorlatok során mélyítették el tudásukat és szereztek tapasztalatot nemzetközi környezetben. A program zárásaként a hallgatók közös tervezési gyakorlatot is teljesítettek, mely során vegyes csoportokban dolgoztak ki biofinomító megoldásokat egy-egy ipari melléktermék vagy hulladék (újra)hasznosítására.
Így komplex rálátást nyertek a biotechnológia körforgásos biogazdaság és fenntartható ipari megoldások szempontjából is kiemelten fontos tématerületére. Értékes tapasztalatokat szerezhettek nemzetközi környezetben, a problémamegoldás területén.
A kurzuson 26 nemzetközi hallgató vett részt, a BME-t Dr. Fehér Csaba, egyetemi docens képviselte előadóként. A kurzus folytatásaként a következő eseménynek várhatóan a BME ad helyszínt.





